Twilight

Au!.Ez kemény volt!” Megvontam a vállamat. Nem akartam visszavonni. „Már bocsánatot kértem miatta.”Emlékeztetett „És én megbocsátottam…nagyjából. Ez nem változtat azon, ahogy emlékszem rá.” Valami neveletlent motyogott. Néhány mérföldig csend volt, amit csak a légzése és a fák hangja tört meg,ahogy tetejüket fújt a szél. Egy rózsás kőszikla arc mellett mentünk el, ami szürke árnyalatú volt. Követtük az utat, az erdő mentén. „Valami, apró illetlenségre gondoltam.”Mondta végül Jacob. „Már megint miről beszélsz, rossz vagy.” „Gondold meg Bella. Addig, amíg csak egyetlen személyt csókoltál meg, - aki mellesleg nem a megfelelő- egész életedben, hogy mondhatod, hogy hozzá tartozol? Honnan tudod, hogy mit akarsz? Nem találod ezt egy kicsit ellentmondásosnak?” Igyekeztem higgadt hangon válaszolni. „Pontosan tudom, hogy mi az,amit akarok.” „Ha ennyire biztos vagy, akkor nem bántana, ha leellenőriznéd egy másik személlyel ezt. Csak, hogy biztos legyél benne…mi történhetne egy másik napon, ami már nem történhetett meg. Például megcsókolhatnál engem. Nem mondom, hogy csak én lehetek jó alany.” Még szorosabb vont a mellkasára, így arca közelebb került az enyémhez. Mosolygott a saját tréfáján, de én nem akartam neki esélyt adni. „Ne játssz velem Jake. Megígérhetem, hogy nem fogom leállítani, amikor eltöri az állkapcsodat.” A hangom harciasabbá tette.”Ha te kéred, hogy csókoljalak meg, semmi oka nem lesz kiakadni. Azt mondta úgy rendben lenen.” „Ne tartsd vissza a levegőt Jake,- ne várj, meggondoltam magamat. Tartsd vissza a levegőt. Csak azután lélegezz, ha én megcsókollak téged.”

„Látom rossz napod van ma.” „Csak azt nem értem, miért?” „Néha úgy hiszem, jobban szeretsz, amikor farkas vagyok.” „Néha így is van. Mivel olyankor nem tudsz beszélni.” Szorosan összezárta az ajkait.”Nem hiszem, hogy ez így igaz. Szerintem sokkal könnyebb neked mellettem lenni, amikor nem vagyok ember, mert nem tetszik neked, hogy hatással vagyok rád.” Az ajkaimon a megdöbbenés hangja csúszott ki. Majd gyorsan összezártam, a fogaimat csikorgatva. Meghallotta. Az ajkai láthatatlan mosolyra húzódtak. Mély levegőt vettem, mielőtt beszélni kezdtem volna.”Nem. Biztos vagyok, bennem,mivel nem tudsz beszélni.”Felsóhajtott.”Megpróbálsz majd valaha nem hazudni magadnak? Látom felkészültél ellenem. Legalábbis pszihésen, gondolom.” „Hogy lehet nem felkészülni a szellemed ellen, Jacob? kérdeztem.”Te egy hatalmas,veszedelmes szörny vagy,aki  nem akarja elfogadni a másik személyes döntését.” „Idegesítelek,de csak amikor ember vagyok. Amikor farkas vagyok, sokkal nyugodtabban viselkedsz mellettem.” „Felidegesíteni vagy irritálni, nem ugyanaz a két dolog.” Egy percig bámult, ahogy lassult a lépése,az élvezet lehullott az arcáról. A szeme elsötétült, fekete árny futott át rajta. A légzése olyan nyugodt volt,mintha még csak most akarni nekiállni futni. Lassan közelebb tolta az arcát az enyémhez. Leállítottam, pontosan tudva,hogy mire készül. „Ez a te arcod,”emlékeztettem. Lágyan felnevetett,majd ismét futni kezdett.”Igazából nem akarok harcolni ma éjjel a te vámpíroddal – persze máskor szívesen. De mindkettőnknek dolga van ma este, és nem akarom megszegni a Culleneknek adott szavamat.”

Váratlanul elszégyelltem magamat. „Tudom,tudom,” magyarázta félre arckifejezésemet ”Szerinted el tudna kapni” Nem tudtam megszólalni. LE voltam maradva egy gondolattal. Mi van ha, valaki megsérül miattam? Mi lesz ha én jól leszek,de Edwárd…Még gondolni sem akartam rá. „Mi történt, Bella?a viccelődő,arckifejezés eltűnt az én Jacobom arcáról,mintha csak egy álarc lett volna.”Ha valamivel megbántottalak, tudod,nem úgy gondoltam. Nem is gondoltam semmire – hé, jól vagy? Kérlek Bella, ne sírj, kérlelt Próbáltam összeszedni magamat.”Nem sírok.” „Mit mondtam?” „Nem azért, amit mondtál. Nos ez csak miattam. Valami…rosszat tettem.” Rám nézett szemében vad vággyal a folytatásra. „Edwárd nem fog harcolni menni ma este.”suttogtam”Megkértem, hogy maradjon velem. Nagyon gyáva dolog volt tőlem.” Rosszallóan mondta”Azt hiszed, más miatt nem kell aggódni? Hogy esetleg rád találnak itt?Tudsz valamit,amit én nem?” „Nem, nem. Nem ettől félek . Én csak…nem tudom elengedni. Ha nem jönne vissza…”Szorosan lehunytam a szemeimet, hogy elhessegessem a gyötrő képeket. Jacob csendben volt. Lopva ránéztem. „Ha bárki megsérül, az mind az én hibám lesz. És ha soha nem is mondja senki…akkor is szörnyű. Nem kellett volna megkérnem,hogy maradjon velem. Sosem hozná fel nekem, de tudnám mennyire alkalmatlan vagyok. „ Kicsit jobban lettem, ahogy kimondtam a szavakat. Így csak Jacobbal tudtam beszélni. Fel horkant. Félve nyitottam ki a szememet, és szomorúan láttam hogy a kemény állarc visszatért.”Nem hiszem el, hogy hagyta magát lebeszélni,hogy elmenjen. Sosem fogom ezt elfelejteni.” Felsóhajtottam”Tudom.”

„Ez nem jelent semmit.” Mintha visszalépett volna.”Ez nem jelenti azt, hogy ő jobban szeret téged, mint én.” „De te nem maradnál velem, még ha könyörögnék sem.” Összeszorította a száját egy percre, csodálkoztam volna ha ellenkezett volna. Mindketten tisztában voltunk az igazsággal. „Ez csak azért van, mert jobban ismerlek,mondta végül.” Mindenhol vannak akadályok. Ha megkérdezted volna és én nemet mondtam volna,  nem őrültél volna meg utánam.” Ha valami is megtörténhetne úgy,hogy nem ütközik akadályba,akkor talán igazad lenne. Nem őrültem volna meg. De abban a percben amikor elmentél volna, betegre aggódtam volna magam, Jake. Beleőrültem volna.” „Miért?”kérdezte barátságtalanul.”Mit számítana neked,ha történne velem valami?” „Ne mond ezt. Tudod milyen sokat jelentesz nekem. Sajnálom, hogy nem úgy, ahogyan te szeretnéd, de csak így lehetséges. Te vagy a legjobb barátom. És nem utolsó sorban létezned kell. És egyszer majd…amikor már nem fogsz őrizni.” A régi, általam  olyan nagyon szerettet módon mosolygott.”Mindig itt leszek, ígérte”Még akkor is, ha nem lehetne. Itt lent, mindig itt leszek.” „Tudom, Miért másért nézném el az összes ökörségedet?” Velem nevetett, és akkor a szeme szomorú lett.”Mikor fogsz végre ráébredni,hogy te is úyg szeretsz engem,ahogyan én téged?” „Élvezd a percet.” „Nem azt mondom, hogy nem szereted őt. Nem vagyok hülye. De létezik olyan, hogy egyszerre több személyt is szeressünk,Bella. Már láttam rá példát.” „Én nem vagyok egy bolondos vérfarkas,Jacob.” Felhúzta az orrát, elnézést akartam kérni ezért az utolsó szurkálásért, de belém fojtotta a szót. „Már nem vagyunk messze, érzem a szagát.”

Megkönnyebbülten sóhajtottam. Félreértette a hangomat.” Én is boldog vagyok, hogy letehetlek Bella, de tető alá kell kerülnöd, mielőtt ez kitörne.” Mindketten az égre néztünk. Vastag takaróként területek el a hatalmas sötét felhők, sötétbe vonva az erdőt. Hűha”motyogtam. Jobb lesz ha sietsz Jack. Haza kell érned,mielőtt ez elkezdődik.” „Nem megyek haza.” Bőszen kezdtem hozzá. „Nem fogsz velünk táborozni.” „Technikailag nem . – nem minta sátrad része. Jobban kedvelem a vihar szagát. De biztos vagyok benne, hogy a vérszívód szeretne majd infókat kapni, én majd igyekszem szállítani azt.” „Azt hittem ez Seth dolga lett volna.” „Holnapig távol lesz, amíg tart a harc.”

 Ez emlékeztető csend volt a számomra, Aggódva néztem tüzes arcába. „Nem gondolod, hogy lenne rá valamilyen mód, hogy itt maradj,ha már úgyis itt vagy?” ajánlottam. „Ha könyörögnék?” Vagy tennék valami szívességet neked?” „Nagyon kecsegtető, de nem. Akkor érdekesebb lehet a viszontlátás. Jó utat kívánhatsz,ha szeretnéd.” „Nincs semmi, amit mondhatnék?” „Nincs. Csak, hogy jobban harcoljak. Amúgy Sam vívja a csatát,nem én.” Emlékeztem. „Edwárd mondott valamit régebben…veled kapcsolatosan.” Megrázkódott.”Biztos hazugság volt.” „Na ne mond,komolyan?”Akkor nem is igaz,hogy te vagy a második ember a falkában?” Meglepetten nézett rám.”Ja,az.” „Hogy lehet,hogy ezt sosem mondtad el nekem?” „Miért tettem volna? Ez nem nagy dolog.”

„Nem tudom. Miért is nem? Érdekes. Akkor hogy is van ez? Sam akkor az alpha hím,te pedig a béta?” Jack kuncogott a megfogalmazásomon.” Sam volt az első, az öregebb. Kötelességének érzi ,hogy gondoskodjon.” Megborzongtam.”De nem lehetne Jared vagy Paul a második?Ők voltak a akik előbb átalakultak.” „Nos… ezt nehéz elmagyarázni.”mondta Jacob elveszetten. „Azért csak próbáld meg.” Felsóhajtott. „Ez több, mint egyszerű sorrend. Az ősökről is szól. Tudod meséltem, hogy ki volt a nagyapám, igaz?” Emlékszem , hogy valamikor régen Jacob beszélt róla, mielőtt még bármelyikünk is tudott volna a vérfarkasokról. „Nem hallottad még, hogy Ephraim Black volt az utolsó vérfarkas a Quileteknél?” „O, igen,igaz. Mivel ő egy Alpha hím volt. Tudtad, hogy technikailag, Sam most az egész terület főnöke?”nevetett.”Őrült hagyomány.” Hallgattam, hogy megértsem a hallottakat. „De azt is mondtad, hogy az emberek hallgatnak az édesapádra, jobban ,mint bárkire, mivel ő volt Ephraim dédunokája? „És mi van ezzel?” „Nos, ha a így nézzük a vonalasságot…neked kellene a főnöknek lenni,nem?” Jacob nem válaszolt. A sötét erdőt fürkészte, mintha koncentrálnia kéne,hogy hova lép. „JAke?” „Nem. Ez Sam helye.” Ráncolta össze homlokát egy percre. „Miért?az ő ük-ük nagyapja volt Levi Uley, igaz? Levi is alpha hím volt?”

 „Mindig csak egy Alpha hím van.”válaszolta gondolkodás nélkül. „Akkor mi volt Levi?” „Gondolom a Beta.”követte a logikámat.”Mint én.”

„Ez így nem áll össze.” „Nem számít.” „Csak szeretném megérteni.” Jacob megelégelten sóhajtott fel. „Igen. Én voltam a következő Alpha hím várományos.” A szemöldökeim felszaladtak.”Sam nem akart előre engedni?” „Nehezebb. Én nem akartam előre lépni.” „Miért nem?” Megrázkódott a kellemetlen kérdésemtől. Ez volt az a pont,amikor rosszul érezte magát. „Sosem akartam azt,Bella. Nem akartam,hogy bármi változzon. Nem akartam hasonló legendás vezető lenni. Nem akartam egy lenni a falkából. Nem fogadtam el, amikor Sam felajánlotta.”

 Sokat gondolkodtam ezen. Jacob nem szakított félbe . Ismét nekivágott az erdőnek. „De úgy látom, hogy boldogabb vagy. Elfogadtad ezt.”mondtam végül. Jacob kedvesen mosolygott le rám. „Igen. Tényleg nem olyan rossz. Izgalmas néha, mint mondjuk ma éjjel. De először nem tudod élvezni. Nem volt választás, tudod? És így olyan véglegesnek tűnt.”vonta meg a vállát.”Mindenesetre már jól vagyok. Ez már megtörtént, és nem tehetek ellene semmit, nem igaz?Jobb ha elfogadom a magam érdekében.” Figyelmesen néztem,úgy éreztem, hogy valami lezárult a barátomban. Sokkal érettebb lett, mint az valaha is elképzeltem róla. Pont,mint Billy  azon a másik éjszakán az örömtűznél,volt valami csoda,amit én sosem gyanítottam. „Jacob, főnök.” Suttogtam mosolyogva azon, ahogy a szavak hangzottak a számból.. Rám sandított. Akkor a szél ereje megreccsentette a fákat körülöttünk, aminek hangja hatalmas robajjal visszhangzott a gleccserben. Mintha a hegyek össze

akarnának omlani. Az ég besötétedett,és láttam, ahogy apró hópelyhek szállingóznak lefele. Jacob szeme elé tette a kezét futás közben, hogy védje azt. Mellkasához bújtam, elbújva a hó elöl. Csak pár perc volt, és már láttuk a tábor körvonalait. A havazás erősödött, de mi olyan gyorsan mentünk,hogy nem tudod megtapadni rajtunk a hó,a  szél  tovagörgette a pelyheket. „Bella!” Edwárd hangja élesen jött a széllel. A kis sátor mellett állt. Csak egy villanás volt,olyan gyorsan mozgott. Jacob letett a lábaimra, Edwárd figyelmen kívül hagyta Jacob morgását, és a karjaiba zárt. „Köszönöm.”mondta Edwárd a fejem fölött. Hihetetlenül őszinte volt a hangja. „”Ez több, mint amit elvárhattam tőled, igazán nagyon értékelem.” Hátranéztem,hogy lássam Jacob reakcióját. Jacob csak megvonta a vállát, minden barátságosság nélkül az arcán.”Vidd be. Nem sokára rosszabb lesz. Feláll a szőr a hátamon. Biztonságos az a sátor?” „Minden oldalról szikla védi.” „Jó.” Jacob felnézet t az égre, nincs kétség vihar lesz, kiszélesedtek orrcimpái ahogy a levegőbe szagolt. „Megyek, átváltozom,”mondta.”Tudni akarom mi folyik otthon.” Egy vaskos faágra akasztotta kabátját, majd anélkül,hogy visszanézett volna elrohant.

22. TŰZ ÉS JÉG Fordította: Cicuka

Az szél ismét megremegtette a sátrat, és én is vele remegtem

A hőmérséklet csökkent. Éreztem a hálózsákon és a dzsekimen keresztü

A hőmérséklet csökkent. Éreztem a hálózsákon és a dzsekimen keresztül. Teljesen fel voltam öltözve, túrázó csizmát húztam. Semmin nem változtatott. Hogy lehetett ennyire hideg? Hogy lehet, hogy egyre hidegebb? Kell lennie alsó határnak, nem igaz? „M-m-m-m-m-mennyi a-az i-i-i-i-d-d-őőő?” próbáltam kikényszeríteni a szavakat a vacogó fogaim között. „Kettő,” válaszolta Edward. Edward olyan távol ült tőlem, amennyire csak tudott, attól is félt, hogy egyáltalán rám leheljen, amikor már így is ilyen hideg volt. Túl sötét volt, hogy lássam az arcát, de a hangja tele volt aggodalommal, határozatlansággal és szorongással. „Talán…” „Nem, tt-t-t-tény-le-e-eg , j-j-j-j-jóól vagyok. Nem a-a-akaro-o-ok ki-i-men-n-ni.” Már tucatszor megpróbált rábeszélni, hogy fussak, de féltem kimozdulni a menedékemből. Ha itt is ilyen hideg volt, elrejtve a tomboló szél elől, el tudtam képzelni milyen lenne, ha kint futnék. Kárba menne minden délutáni erőfeszítésünk. Lenne elég időnk, hogy újra alaphelyzetbe álljunk, ha a viharnak vége? Mi van, ha nem lesz vége? Semmi értelme nem volt most megmozdulni. Egész éjszaka képes lennék reszketni. Aggódtam, hogy a nyom, amit hátrahagytunk odaveszett, de biztosított róla, hogy még mindig elegendő lesz a közelgő szörnyetegeknek. „Mit tehetnék?” majdhogynem könyörgött. Megráztam a fejem. Kint a hóban Jacob boldogtalanul szűkölt. „T-t-t-tűnj el i-n-n-n-n-en!” parancsoltam újra. „Csak aggódik érted.” fordította Edward. „Ő rendben van. Az ő teste felkészült, hogy megbirkózzon a hideggel.”

„A-a-a-a.” azt akartam mondani, hogy akkor is el kéne mennie, de nem tudtam kinyögni. Majdnem ráharaptam a nyelvemre a próbálkozástól. Legalább Jacob elég felkészültnek tűnt a hóra, jobban, mint a saját falkája a vastag, hosszú és bozontos vöröses bundájával. Azon tűnődtem, vajon miért van ez. Jacob nyöszörgött, magas, csikorgó, panaszos hangon. „Mit akarsz, mit tegyek?” morgott Edward, túl aggodalmas volt, ahhoz hogy az udvariassággal törődjön. „Vigyem keresztül ezen? Nem látom, hogy te hasznossá tennéd magad. Miért nem mész egy hősugárzóért, vagy valamiért?” „J-j-j-jól v-v-vagyok,” tiltakoztam. Edward sóhajából és a kintről hallatszó csendesebb sóhajból ítélve nem győztem meg senkit. A szél erősen megrázta a sátrat, és vele együtt remegtem én is. Egy hirtelen vonyítás hasította keresztül a szél bömbölését, én meg befogtam miatta a fülem. Edward fenyegetően nézett. „Ez aligha szükséges,” suttogta „És ez a legrosszabb ötlet, amit valaha hallottam,” kiáltotta hangosabban. „Jobb, mint bármi, amivel eddig előjöttél” válaszolta Jacob, meglepett az emberi hangja. „Menj, hozz egy hősugárzót,” morogta „nem vagyok én Szent Bernard.” Hallottam, ahogy a sátor zipzárja gyorsan lehúzódik. Jacob olyan kis nyíláson jött be, amekkorán csak tudott, miközben fagyos levegő özönlött be mellette, néhány hópelyhet hullatva a sátor aljára. Olyan erősen remegtem, hogy az már rángatózás volt. „Nem tetszik ez nekem,” sziszegte Edward, miközben Jake becipzározta a sátor bejáratát. „Csak add oda neki a kabátot, és kifelé.” Erőltettem a szemem, hogy lássam az alakokat – Jacob behozta a bélelt dzsekijét, ami a sátor mellett lógott a fán.

Próbáltam megkérdezni miről beszélnek, de csak annyi jött ki a számom, hogy „M­m-m-m-m-m-m,” miközben féktelenül remegtem. „A dzseki holnapra van – most túlságosan át van fagyva, hogy magától felmelegítse. Megfagyott.” az ajtóhoz dobta. „Azt mondtad hősugárzó kell, hát itt vagyok én.” Jacob olyan szélesre tárta a karját, amennyire csak a sátor engedte. Mint általában, amikor farkasként pásztázott, csak a legfontosabbakat hozta magával – csak nadrágot, semmi póló, semmi cipő. „J-j-j-j-ake, m-m-meg fogsz-sz-sz f-f-fagyn-n-ni.” próbáltam panaszkodni. „Nem én,” mondta vidáman „A testem 42 fokos. Semmi perc alatt felmelegítelek.” Edward vicsorgott, de Jacob még csak rá se nézett. Helyette mellém lépett, és elkezdte kicipzározni a hálózsákom. Edward keze hirtelen keményen a vállára került, hogy visszatartsa. Hófehér a sötét bőrrel szemben. Jacob összeszorította az állkapcsát, orrlyukai kitágulta, a teste megrándult a hideg érintéstől. A hosszú izmok automatikusan megfeszültek a karján. „Vedd le rólam a kezed,” sziszegte a fogain keresztül. „Tartsd távol tőle a kezed,” válaszolta sötéten Edward. „N-n-n-n-ne v-v-v-vitáz-z-zatok,” kértem. Egy újabb remegés futott végig rajtam. Úgy éreztem a fogaim összetörnek, olyan erősen csapódtak egymáshoz. „Biztos vagyok benne, hogy ezt majd megköszöni neked, amikor a leesnek a lábujjai,” csattant fel Jacob. Edward habozott, aztán levette róla a kezét, és visszahúzódott a helyére, a sarokba. A hangja határozott volt és ijesztő. „Vigyázz magadra.” Jacob kuncogott. „Menj arrébb Bella,” mondta, tovább cipzározva a hálózsákot. Felháborodva bámultam rá. Nem csoda, hogy Edward így reagált. „N-n-n-n-n” próbáltam ellenkezni.

„Ne légy hülye,” mondta felbőszülten. „Nem szereted, hogy tíz lábujjad van?” Bepréselte magát a nem létező helyre, és behúzta a háta mögött a cipzárt. Aztán nem tudtam ellenkezni – nem akartam többé. Olyan meleg volt. Körém fonta a karját, és meghitten a csupasz mellkasához húzott. A meleg ellenállhatatlan volt, mint a levegő, ha az ember sokáig volt víz alatt. Megrándult, amikor a jeges ujjaim a bőréhez érintettem. „Jesszus, fagyos vagy Bella” panaszkodott. „S-s-s-sajnálom.” dadogtam. „Próbálj ellazulni,” javasolta, mikor vadul végigfutott rajtam egy újabb remegés. „Egy perc alatt felmelegszel. Persze, gyorsabban melegednél fel, ha levennéd a ruháid.” Edward élesen felmordult. „Ez egyszerű tény.” védekezett Jacob.”Túlélés lépésről-lépésre.” „F-f-fejezd be Jake,” mondtam dühösen, habár a testem megtagadta, hogy egyáltalán megpróbáljam eltolni őt. „S-s-s-s-senkinek sincs ig-g-g-azán sz-sz-sz-szüksége t-t-t-tíz lábuj-jra.” „Ne aggódj a vérszívó miatt,” javasolta Jake önelégült hangon. „Csak féltékeny.” „Persze, hogy az vagyok.” Edward hangja ismét olyan volt, akár a bársony, fegyelmezett, zenélő suttogás a sötétségben. „A legapróbb fogalmad sincs róla, mennyire kívánom, hogy megtehessem érte, amit te teszel, korcs.” „Ezek a hiányosságok,” mondta könnyedén Jacob, de a hangja keserű volt. „Legalább tudod, hogy azt kívánja bár te lennél.” „Ez igaz.” értett egyet Edward. A remegés lassult, elviselhetővé vált mialatt ők civakodtak. „Na tessék,” mondta elégedetten Jacob. „Jobb?” Végre képes voltam tisztán beszélni. „Igen.”

„Az ajkaid még mindig kékek,” ámult „Szeretnéd, hogy felmelegítsem őket is? Csak kérned kell.” Edward viharosan sóhajtott. „Viselkedj,” suttogtam az arcomat a vállának nyomva. Megint megrándult, amikor a hideg bőröm az övéhez ért, és én gonosz elégedettséggel mosolyogtam. Már meghitt és meleg volt a hálózsákban. Jacob teste úgy fűtött, akár egy radiátor, minden oldalról – talán mert olyan sok volt belőle. Lerúgtam a csizmám, és a lábujjaimat a lábának nyomtam. Kissé megugrott, aztán lehajtott a fejét, hogy a forró arcát a dermedt füleimre nyomja. Észrevettem, hogy Jacob bőrének fás és pézsmaillata van – ami pont odaillett ahol voltunk, az erdő közepéhez. Finom volt. Azon tűnődtem, hogy a Cullenek és a Quileutes nem csak az előítéleteik miatt vitáznak a szagokról. Nekem mindenki jó illatú volt. A vihar úgy süvített, mintha egy állat támadta volna meg a sátrat, de már nem aggasztott. Jacob már nem volt a hidegben, és én sem. Plusz, egyszerűen túl kimerült voltam ahhoz, hogy bármi miatt is aggódjak – fáradt, mert sokáig ébren voltam, és fájtak az izmaim. A testem lassan ellazult, ahogy felolvadtam, centiméterről-centiméterre, és erőtlenné váltam. „Jake?” motyogtam álmosan. „Kérdezhetek valamit? Nem szemét akarok lenni, vagy bármi. Őszintén kíváncsi vagyok.” Ugyanazok a szavak voltak, amiket a konyhában mondott nekem… milyen régen volt? „Persze.” kuncogott. Emlékezett. „Miért vagy sokkal bundásabb, mint a barátaid? Nem kell válaszolnod, ha goromba vagyok.” Nem tudtam az etika szabályait, mivel rájuk a vérfarkas kultúráé vonatkoztak. „Mert hosszabb a hajam,” mondta szórakozottan – a kérdésem legalább nem bosszantotta. Megrázta a fejét, szóval a kócos haja miatt – már az álláig ért – csiklandozta az arcom.

„Oh” meglepődtem, de ez észrevehető volt. Szóval ezért vágták le mindannyian a hajukat az elején, amikor csatlakoztak a falkához. „Miért nem vágatod le? Szeretsz bozontos lenni?” Ez alkalommal nem válaszolt azonnal, és Edward kuncogott az orra alatt. „Sajnálom.” mondtam ásítva. „Nem kíváncsiskodásból. Nem kell elmondanod.” Jacob dühös hangot hallatott. „Oh, ő majd úgyis elmondja, szóval mindegy…azért növesztettem a hajam, mert…úgy tűnt neked jobban tetszik, ha hosszú.” „Oh,” kínosan éreztem magam. „Én, ööö, mindenhogy szeretem Jake. Nem kell, hogy…kellemetlenséget okozzon.” Vállat vont. „Ma épp megfelelő volt, szóval ne aggódj miatta.” Nem volt már mit mondanom. Ahogy tovább nőtt a csend, a szemhéjam lecsukódott, és a légzésem jobban lelassult. „Helyes, édes, aludj.” suttogta Jacob. Elégedetten sóhajtottam, már félig öntudatlanul. „Seth itt van,” morogta Edward Jacobra, és hirtelen megértettem a vonítás okát. „Tökéletes. Most miden mást szemmel tarthatsz, amíg én gondoskodom a barátnődről.” Edward nem válaszolt, de tántorogva nyögtem „Hagyd abba” suttogtam. Aztán csend volt, bent legalábbis. Kint a szél őrülten süvített a fák között. A sátor rázkódásától nehéz volt aludni. A hirtelen rángatózások és remegések visszarántottak az öntudatlanság széléről mindig, amikor már majdnem elaludtam. Rosszul éreztem magam a farkas, a fiú miatt, aki kint volt a hóban. A gondolataim elkalandoztam, amíg arra vártam, hogy az elnyomjon az álom. A kis meleg hely miatt azokra a napokra gondoltam, amiket korábban Jacobbal töltöttem, emlékeztem, milyen volt, amikor még ő volt az én napom, a melegség, ami az üres életemet elviselhetővé tette. Rég volt, hogy így gondoltam Jake-re, de most itt volt, hogy újra felmelegítsen.

„Kérlek!” sziszegte Edward. „Nem zavar?!” „Mi van?” suttogta vissza meglepődve Jacob. „Gondolod képes vagy kontrollálni a gondolataidat?” Edward halk suttogása dühös volt. „Senki nem mondta, hogy hallgatnod kell,” morogta még mindig zavartan Jacob. „Kifelé a fejemből.” „Bárcsak tudnék. Fogalmad sincs, milyen hangosak a kis fantáziálgatásaid. Mintha, direkt nekem céloznád őket.” „Megpróbálom leállítani.” suttogta gúnyosan Jacob. Egy rövid pillanatig csend volt. „Igen,” válaszolt morogva Edward egy kimondatlan kérdésre, olyan halkan, hogy alig hallottam. „Arra is féltékeny vagyok.” „Gondoltam, hogy erről van szóm,” suttogta önelégülten Jacob. ”Az események kissé kiegyenlítik a mezőnyt, nem igaz?” Edward kuncogott. „Álmodban.” „Tudod, még mindig meggondolhatja magát” gúnyolódott Jacob.” Figyelembe véve azokat a dolgokat, amiket én megtehetek vele, te pedig nem. Legalábbis anélkül, hogy megölném.” „Aludj, Jacob.” dörmögte Edward. ”Kezdesz az idegeimre menni.” „Azt hiszem, fogok is. Nagyon kényelmes itt.” Edward nem válaszolt. Túl távol voltam ahhoz, hogy megkérjem őket, ne beszéljenek úgy rólam, mintha itt se lennék. A beszélgetés álomszerűvé vált, és nem voltam benne biztos, hogy tényleg ébren vagyok. „Talán igen.” mondta Edward egy perc múlva, válaszolva egy kérdésre, amit nem hallottam. „De őszinte lennél?”

„Csak kérdezz és meglátod.” Edward hangja elgondolkodtatott, mintha lemaradtam volna egy viccről. „Nos, belelátsz a fejembe – enged, hogy ma éjjel én is belelássak a tiédbe, csak így fair.” mondta Jacob. „A fejed tele van kérdésekkel. Melyikre akarod, hogy válaszoljak?” „A féltékenység….meg kell, hogy őrjítsen. Nem lehetsz olyan biztos magadban, mint ahogy tűnik. Hacsaknem egyáltalán nincsenek érzéseid.” „Persze, hogy megőrít.” értett egyet Edward, nem mulatott többé. „Most olyan rossz, hogy alig tudom fegyelmezni a hangom. Persze, még rosszabb, amikor távol van tőlem, veled, és nem látom.” „Mindig gondolsz rá?” suttogta Jacob. „Nehéz koncentrálnod, ha nincs veled?” „Igen és nem.” mondta Edward, úgy tűnt elhatározta, hogy őszintén válaszol. „Az én agyam másként működik, mint a tiéd. Sok mindenre tudok egyszerre figyelni. Természetesen, ez azt jelenti, hogy mindig képes vagyok rá gondolni, mindig azon tűnődöm, hogy mi jár a fejében, amikor csendben van, vagy elgondolkodik.” Mindketten csendben voltak egy percig. „Igen, úgy sejtem gyakran gondol rád,” motyogta Edward válaszul Jacob gondolataira.”Többet, mint szeretném. Aggódik, hogy boldogtalan vagy. „Nem, mintha nem tudnád. Nem, mintha nem használnád ki.” „Ki kell használnom, amit csak tudok.” suttogta Jacob. „Én nem rendelkezem a te adottságaiddal – az adottsággal, hogy tudod, hogy szerelmes beléd.” „Ez segít,” értett egyet Edward szelíd hangon. Jacob kihívó volt. „Belém is szerelmes, tudod.” Edward nem válaszolt. Jacob sóhajtott. „Csak nem tudja.” „Nem tudom megmondani, hogy igazad van-e.” „Ez zavar téged? Azt kívánod, bárcsak hallanád, hogy mit gondol?”

„Igen…és ismét csak nem. Ő jobban szereti, hogy így van, és bár ez néha az őrületbe kerget, jobb szeretném őt boldoggá tenni.” A szél süvített a sátor körül, megrázta, akár egy földrengés. Jacob védelmezőn összébb húzta a karját körülöttem. „Köszönöm,” suttogta Edward. „Talán furán hangzik, de örülök, hogy itt vagy Jacob.” „Úgy érted, ’amennyire szeretnélek megölni, annyira örülök, hogy felmelegíted’, ugye?” „A kíméletlen igazság, nem igaz?” Jacob suttogása hirtelen önelégült lett. „Tudtam, hogy olyan őrülten féltékeny vagy, akárcsak én.” „Én nem vagyok olyan bolond, hogy így kimutassam, mint te. Nem segít rajtad, tudod?” „Türelmesebb vagy, mint én.” „Annak kell lennem. Volt száz évem, hogy elsajátítsam. Száz év, rá várva.” „Szóval…ezek szerint elhatároztad, hogy a nagyon türelmes srácot játszod?” „Amikor látom, mennyire bántja, hogy választania kell. Általában nem olyan nehéz irányítani. Visszafogom a…kevésbé civilizált érzéseket, amiket irántad érzek, sokszor elég könnyen megy. Néha azt hiszem, keresztüllát rajtam, de nem vagyok benne biztos.” „Szerintem csak attól félsz, hogy ha választásra kényszeríted, akkor talán nem téged választ.” Edward megint nem válaszolt rögtön. „Ez is része,” ismerte el végül. „De csak egy része. Mindannyiunknak megvannak a kétségeink. Leginkább azért aggódom, hogy kárt tesz magában, mikor megpróbál elosonni hozzád. Miután elfogadtam, hogy többé-kevésbé biztonságba van veled – már amennyire Bella biztonságban lehet – úgy tűnt leálltál, hogy extrém dolgokba rángasd.”

Jacob sóhajtott. „Mindig elmondtam neki, de sosem hitte el.” „Tudom.”úgy hallatszott, mintha Edward mosolyogna. „Azt hiszed, mindent tudsz.” suttogta Jacob. „Nem ismerem a jövőt.” mondta Edward, hirtelen bizonytalan hanggal. Hosszú szünet állt be. „Mit tennél, ha meggondolná magát?” kérdezte Jacob. „Ezt sem tudom.” Jacob csendesen kuncogott. „Megpróbálnál megölni?” gúnyolódott ismét, mintha kételkedne benne, hogy Edward képes lenne rá. „Nem.” „Miért nem?” Jacob hangja még mindig gúnyos volt. „Tényleg azt képzeled, hogy így bántanám őt?” Jacob egy percig tétovázott, aztán sóhajtott. „Igen, igazad van. Tudom, hogy igaz. De néha…” „Néha csábító ötlet.” Jacob a hálózsákba temette az arcát, hogy elfojtsa a nevetését. „Pontosan.” értett egyet végül. Milyen különös álom volt. Eltűnődtem vajon a szűnni nem akaró szél miatt képzelődtem a suttogást. Csakhogy a szél üvöltött inkább, mintsem suttogott… „Milyen érzés? Elveszíteni őt?” kérdezte Jacob egy csendes perc után, és semmi jele nem volt humornak a hirtelen rekedt hangjában. „Amikor azt hitted, hogy örökre elvesztetted? Hogyan…birkóztál meg vele?” „Erről elég nehéz beszélni.” Jacob várt. „Két különböző alkalommal gondoltam ezt.” Edward lassabban ejtette ki a szavakat, mint általában. „Először, amikor azt hittem képes vagyok elhagyni…az majdnem…tűrhető volt. Mert azt hittem, képes elfelejteni, és olyan lesz, mintha

soha nem lettem volna része az életének. Több, mint hat hónapig képes voltam távol maradni, hogy betartsam az ígéretem, miszerint nem fogom ismét akadályozni. Közel volt – küzdöttem, de tudtam, hogy nem fogok győzni, hogy vissza fogok jönni, …csak hogy lássam. Legalábbis ezt hazudtam magamnak is. És ha láthatóan boldog lenne…akkor képes lennék újra elmenni.” „De nem volt boldog. És maradnom kellett. Így győzött meg, hogy holnap is vele maradjak, természetesen. Nemrég azon tűnődtél, vajon mi ösztönözhet. Mi miatt érezte olyan szükségtelenül bűnösnek magát. Arra emlékeztetett, mit tettem vele, amikor elhagytam – mit tesz vele még mindig, amikor elmegyek. Borzalmasan érzi magát, ha említi, de igaza van. Soha nem leszek képes pótolni azt az időt, de mindenestre megpróbálom.” Jacob egy percig nem reagált, hallgatta a vihart, vagy megrémítette, amit hallott, nem tudom pontosan. „És másodszor – amikor azt hitted meghalt?” suttogta durván Jacob. Jacob karjai megfeszültek körülöttem. „De azért hagytad el, mert nem akartad, hogy vérszívó legyen belőle. Azt akartad, hogy ember legyen.” Edward lassan beszélt. „Jacob, attól a másodperctől, hogy rájöttem, hogy beleszerettem, tudtam, hogy négy lehetőségünk maradt. Az első lehetőség, a legjobb Bellának, ha nem lennének olyan erősek az érzelmei irántam – ha elfelejtene és tovább lépne. Elfogadnám, habár ez soha nem változtatná meg azt, ahogy én érzek iránta. Úgy gondolsz rám, mint egy…élő sziklára – kemény és hideg. Ez igaz. Olyanok maradunk, amilyenek vagyunk, és nagyon ritka a valódi változás az életünkben. Amikor ez megtörtént, amikor Bella belépett az életembe, akkor minden véglegesen megváltozott. Nincs visszaút… „A második lehetőség az, amit eredetileg választottam, hogy élete végéig mellette maradok. Ez nem túl jó lehetőség számára, hogy elvesztegesse olyasvalakivel az életét, aki nem lehet ember vele. Ez egy lehetőség, amivel a legkönnyebben szembe tudtam nézni. Tudva, hogy végül, amikor meghal, találnék rá módot, hogy kövessem én is. Hatvan év, hetven év – nagyon-nagyon rövid időnek tűnt számomra….De bebizonyosodott, hogy sokkal veszélyesebb számára az én világom közelében élni. Úgy tűnt, hogy ami csak rosszra fordulhat, az rosszra is fordult.  Megrémültem, hogy nem jutnék túl azon a hatvan éven, ha a közelében maradok, amíg ember. „Így a hármast választottam. Ami a nagyon hosszú életem legnagyobb hibájának bizonyult, ahogy azt te is tudod. Azt választottam, hogy eltűnök a világából, remélve, hogy ez őt az egyes lehetőség felé tereli. Nem működött, és ez majdnem megölt mindkettőnket. „Mi más maradt, mint a négyes lehetőség? Ha ez az, amit akar – vagy legalábbis azt hiszi. Próbálom késleltetni, időt adni, hogy meggondolhassa magát, de nagyon…önfejű. Tudod te is. Szerencsés leszek, ha egy pár hónapig el tudom húzni. Van ez a félelme az öregedéstől, és szeptemberben lesz a szülinapja… „Az első lehetőség tetszik” suttogta Jacob. Edward nem reagált. „Pontosan tudod, mennyire gyűlölöm ezt elfogadni”suttogta lassan Jacob „de látom, hogy tényleg szereted…a magad módján. Ezzel többé vitatkozom.” „Kivéve, hogy nem hiszem, hogy fel kéne adnod az első lehetőséget, még nem. Szerintem elég jó esély van rá, hogy jól lenne. Idővel. Tudod, ha nem ugrott volna le a szikláról márciusban…és ha vártál volna még hat hónapot, hogy ellenőrizd….Hát, talán elég boldognak találtad volna. Volt egy játék tervem.” Edward kuncogott. „Talán működött volna. Nagyon jól kigondolt terv volt.” „Ja” sóhajtotta Jake. „De…” hirtelen olyan gyorsan suttogott, hogy a szavak összekuszálódtak, „adj nekem egy évet vérsz – Edward. Azt hiszem, tényleg boldoggá tudnám tenni. Makacs, senki sem tudja nálam jobban, de képes

meggyógyulni. Meggyógyult volna azelőtt is. És ember lehetne Charlie-val és Renée-vel, és felnőhetne, lehetnének gyerekei, és lehetne…Bella. „Eléggé szereted, látnod kell a terv előnyeit. Azt hiszi nagyon önzetlen vagy….tényleg az vagy? Elgondolkodsz az ötleten, hogy talán én jobb lennék neki, mint te?” „Már elgondolkodtam,” válaszolta csendesen Edward. „Bizonyos szempontból, jobban hozzá illenél, mit bármely más ember. Bellának szüksége van egy kis odafigyelésre, és te elég erős vagy, hogy megvédd saját magától, és minden mástól, ami összeesküszik ellene.  Már megtetted, és ezért hálás leszek mindaddig, amíg élek – örökké – bármelyik jön is először… „Még meg is kérdeztem Alice-t, hogy látja-e – látja-e, hogy Bellának jobb lenne-e veled. Természetesen nem láthatja. Nem láthat téged, és aztán Bella biztos a döntésében, egyelőre. „De nem vagyok olyan hülye, hogy elkövessem ugyan azt a hibát, amit azelőtt Jacob. Nem fogom ismét megpróbálni belekényszeríteni az első lehetőségbe. Addig, amíg akar engem, itt leszek.” „És ha úgy döntene, engem akar?” vonta kérdőre Jacob. „Elengedném.” „Csak úgy?” „Úgy, hogy soha nem mutatnám ki neki, mennyire nehéz is ez nekem, igen. De figyelnék. Tudod, Jacob, talán elhagyod egy nap. Mint Sam és Emily, nem lenne választásod. Mindig a háttérben várnék, remélve, hogy megtörténik.” Jacob csendesen felhorkantott.”Hát, sokkal őszintébb voltál, mint azt igazán reméltem…Edward. Kösz, hogy beengedtél a fejedbe.” „Ahogy mondtam, ma éjjel tényleg hálás vagyok, hogy jelen vagy az életében. Ez volt a legkevesebb, amit tehettem…Tudod Jacob, ha nem lennénk természetünknél

fogva ellenségek, és nem próbálnád ellopni tőlem az életem értelmét, talán valóban

kedvelnélek.” „Talán…ha nem lennél egy undorító vámpír, akinek feltett szándéka, hogy kiszívja az életet a lányból, akit szeretek…hát nem, akkor sem kedvelnélek.” Edward kuncogott. „Kérdezhetek valamit?” szólalt meg Edward egy perc múlva. „Miért kell kérdezned?” „Csak akkor hallom, ha rá gondolsz. Ez csak egy történet, amit Bella nem akart elmondani a napokban. Valami…a harmadik feleségről?” „Mi van vele?” Edward nem felelt, hallgatta a történetet Jacob fejében. Hallottam a halk felszisszenését a sötétben. „Mi van?” kérdezte ismét Jacob. „Hát persze,” dühöngött Edward, „Hát persze! Bár csak az öregeitek inkább megtartották volna ezt a történetet maguknak, Jacob.” „Nem szereted, ha a piócákat rosszfiúkként tűntetik fel?”gúnyolódott Jacob.”Tudod, hogy azok. Akkor és most is.” „A legkevésbé sem érdekel az a rész. Van fogalmad róla, melyik szereplővel azonosulna Bella?” Jacobnak egy percbe telt. „Ó. Uhh. A harmadik feleség. Oké, értem a lényeget.” „Ott akar lenni a tisztáson. Hogy megtegye azt keveset is, amit csak tud, és meg is teszi.” sóhajtott. „Ez volt a másik ok, amiért holnap vele maradok. Elég leleményes, ha akar valamit.” „Tudod, a katona bátyád adta neki az ötletet, épp úgy, akár a történet.” „Egyik sem okozott kárt.” suttogta Edward, immár békítően. „És mikor ér véget ez a kis fegyverszünet? kérdezte Jacob. „Első napsugár? Vagy várunk amíg véget ér a harc?”

Csend volt, amíg mindketten gondolkodtak. „Első napsugár,” suttogták mindketten, aztán csendesen nevettek. „Aludj jól Jacob” mormogta Edward. „Élvezd ki a pillanatot.” Ismét csend volt, és a sátor pár percig mozdulatlan volt. Úgy tűnt a szél elhatározta, hogy mindezek után nem fúj el minket, és végül feladta. Edward halkan felnyögött. „Nem a szó szoros értelmében értettem.” „Bocs,” suttogta Jacob. „Elmehetnél, tudod – hagyj egy kicsit magunkra.” „Szeretnéd, hogy segítsek elaludni Jacob?” ajánlotta Edward. „Megpróbálhatod,” mondta közömbösen Jacob. „Érdekes lenne látni, ki ment el, nem igaz?” „Ne tégy próbára, farkas. Az én türelmem sem olyan tökéletes.” Jacob nevetve suttogott. „Most inkább nem mozdulnék, ha nem bánod.” Edward dúdolni kezdett magának, hangosabban, mint általában – feltételezem, próbálta elnyomni Jacob gondolatait. De az én altatómat dúdolta, és a suttogó álom miatti növekvő kényelmetlenségem ellenér, mélyebbre süllyedtem az öntudatlanságban….más álmokba, amik et jobban érzékeltem…

23. Szörnyeteg

Ragyogó reggelre ébredtem, nagyon világos volt, a Nap még a sátorban is elvakított. Izzadtam, ahogy Jacob megmondta. Jacob halkan horkolt, karjával még mindíg átöltelt.

Felemeltem a fejem lázasan meleg mellkasáról, és éreztem a hideg reggel hűvösét nyirkos nyakamon.

Fészkelődtem, képtelen voltam felemelni a fejem, hogy lássam.

Edward pillantása találkozott enyémmel.Tekintete nyugodt volt, de szemében ott volt a leplezetlen fájdalom.

Meleg van odakint? suttogtam

Igen, nem hiszem, hogy kell ma hősugárzó.

I tried to get to the zipper, but I couldn’t free my arms. I strained, fighting against Jacob’s inert strength. Jacob muttered, still fast asleep, his arms constricting again. Próbáltam a cipzárhoz férni, de még a karomat se tudtam kiszabaditani. Küszködtem Jacob tehetetlen tömegével. Jacob mormogott, mindig aludt, és újra meg szorított karjaival.

Segítenél? kérdeztem csendesen.

Edward elmosolyodott. Akarod hogy levegyem rólad a karjait?

Nem kell, kösz, cask szabadíts ki. Különben hőgutát kapok.

Edward egy hirtelen mozdulattal kizipzárazta a hálózsákot, Jacob kiesett, meztelen hátával a sátor jéghideg padlójára.

“Hé, panaszkodott, félig nyitott szemekkel. Ösztönösen arrébb csúszott a hidegről, rám gördülve. Még a levegőt is kiszorította belőlem testének súlyával.

Aztán a súlya eltűnt. Éreztem, ahogy Jacob a levegőbe emelkedik, és a sátor egyik oszlopának repül. A sátor megremegett.

Mindenhonnan morgást hallottam. Edward előttem guggolt, nem láttam az arcát,de dühösen acsarkodó hangok törtek elő mellkasából. Jacob szintén félig lekuporodott, egész teste remegett, miközben vicsorgó hangokat hallatott összeszorított fogakkal. Kívülről pedig a sziklákról visszhangzott Seth Clearwater dühös morgása.

Állj, állj ! kiabáltam, ügyetlenül közéjük férkőzve. A hely kicsi volt, egy-egy karomat kinyújtva mindkettejüket távol tartva egymástól. Edward átkarolta derekamat, készen arra, hogy egy mozdulattal félrelökjön az útból.

“Fejezd be, most ! figyelmeztettem.

Éritésemre Jacob lenyugodott. A remegése lelassult, de fogait vicsorítva továbbra is Edwardot bámulta. Seth folytatta a morgást, a hosszú, folyamatos hang indulatos hátteret nyújtott a sátorra telepedő hirtelen csendre.

Jacob ? kérdeztem. várva hogy verge rám nézzen. – Megsérültél?

Természetesen nem ! sziszegte.

Edwardra néztem. Engem bámult, kemény és dühös tekintettel. –Ez nem volt túl szép, bocsánatot kellene kérned !

A szeme kitágult az undortól. Viccelsz ? – hisz majdnem összenyomott !

Azért mert lelökted a padlóra ! Nem szándékosan csinálta, és nem sérültem meg.

Edward lázadón felszisszent. Lassan felnézett, Jacobra szegezve ellenséges tekintetét

– Sajnálom, kutya ! Nem okoztam sérülést neki – mondta gúnyos éllel hangjában. Még mindíg hideg volt, bár nem annyira mint korábban. Átkulcsoltam karjaimat magma

előtt.

Tessék. Mondta Edward, újra nyugodtan. Egy esőkabátot (parkát) vet fel a földről és terítette a kabátomra. Ez Jacobé – ellenkeztem. “Jacobnak szőrembundája van – gúnyolódott félreérthetetlenül Edward. Én inkább a hálózsákot használnám, ha nem bánod. Jacob nem vet róla tudomást,

ahogy megkerülve minket az also hálózsákba csúszott. - Még nem voltam kész az ébredésre. Nem ez volt a legjobb éjszakám…

A te ötleted volt-mondta Edward szenvtelenül. Jacob felkuporodott, szemei csaknem csukva. Ásított. Azt mondtam, nem ez volt a legjobb éjszakám. Csak ennyit, nem aludtam eleget. Azt hittem Bella sosem fogja be végre a száját.

Összerándultam, arra gondolva, vajon mit mondthattam álnmomban ? A lehetőségek rémisztőek voltak.

Örülök, hogy jól érezted magad – morogta Edward. Jacob fekete szemeit rebegtette – Szóval neked nem volt kellemes éjszakád ? kérdezte önelégülten.

Nem ez volt életem legrosszabb éjjele.

Akkor ez volt a legjobb? folytatta Jacob perverz kéjjel Lehet. Jacob elmosolyodott és becsukta szemeit. De Edward továbbment. Ha a helyedben lettem volna, nem csak egy jó éjszakám let

volna, hanem életem legjobb éjszakája ! Erről álmodozz ! Jacob rávillantotta szemét. Lassan felült, vállait megfeszítve.

Tudod mit? azt hiszem, kissé szsúfolt itt. -Másban nem érthetek egyet. Könyékkel bordán vágtam Edwaedot – valószínűleg zúzódást okozva ezzel magamnak “Guess I’ll catch up on my sleep later, then.” Jacob made a face. “I need to talk to Sam

anyway.” Azt hiszem, majd máskor pótolom be az alvást – vágott egy pofát Jacob. Úgyis beszélni akartam Sammel.

Letérdelt és az ajtót kicipzárazta. Fájdalom kúszott végig a gerincemen, a gyomromba hatolva, ahogy hirtelen ráeszméltem, lehet, hogy ez az utolsó alkalom, amikor láthatom. Visszamegy Samhez, hogy a vérszomjas újszülött vámpírok hordájával harcoljon.

Jake, várj – kinyújtottam a karom, hogy elérjem kezét. Félrehúzta karját, melőtt ujjaim célba értek volna. Kérlek Jake, nem maradnál ? Nem! . A szó kemény és hideg volt. tudtam, hogy arcom nem palástolja fájdalmam, mert

sóhajtott egyet, egy félmosollyal kifejezve érzéseit. Ne aggódj Bella. Minden rendben less, ahogy mindig. Erőltetetten nevetett. Emellett,

gondolod, hagynám hogy Setg elfolgalja a helyem? Élvezze a sikert és learassa a dicsőséget? Rendben. Horkant fel. Vigyázz magadra, légy óvatos ! Kiment a sátorból mielőtt befejezhettem volna. Pihenj, Bella, hallottam motyogását kívülről, ahogy visszahúzta a cipzárt. Hallgattam volna távolodó lépteit, de teljesen csönd volt. A szél se rebbent. Hallottama

távoli madárdalt a hegyről, de semi mast.

Összehúzódtam a kabátomban és nekidőltem Edward vállának. Sokáig csendben voltunk. “How much longer?” I asked. Mennyivel tovább? - kérdeztem Alice azt mondta Samnek, egy óra less. mondta Edward nyugodtan.

Együtt madarunk, bármi lesz.

“Bármi lesz, mondta egyetértően. Tudom, aggódom miattuk. Tudják hogy kezeljék magukat. Biztosított Edward, szándékosan gyengéd hangon. Kár,

hogy kihagyom a bulit !

Megint ez a buli. Orrom kitágult.

Vállam köré fonta karjait. Ne aggódj ! nyomatékosította, és megcsókolta a homlokom.

Mintha lenne rá mód, hogy ezt elkerüljem. – Rendben, rendben.

Akarod, hogy szórakoztassalak –kérdezte arcomat cirógatva

Önkéntelenül megremegtem, a reggel még mindíg hideg volt.

Talán majd máskor – válaszolt magának, és elhúzta a kezét.

Más módja is van, hogy elszórakoztass.

Mit szeretnél? Mesélhetnél a legjobb éjszakáidról. Javasoltam. Kíváncsi vagyok.

Nevetett – Találgass !

Megráztam a fejem – túl sok éjszaka van, amiről nem tudok. Egy évszázadnyi.

Leszűkítem neked. A legjobbak azóta t