Twilight

-Alaszka Edward-nak nem elég hideg. Visszagrimaszolt rám. -Persze, hogy nem. – felsóhajtott. – Nagyon messze van. Nem jöhetsz haza gyakran. Hiányozni fogsz. E-mailezel nekem? A csendes szomorúság zuhant le körém; talán hiba volt közel kerülni Angelához. De nem lenne még szomorúbb lemaradni az utolsó lehetőségekről? Leráztam a bosszantó gondolatokat, hogy válaszolhassak neki. -ha ezek után még tudok gépelni… - a borítékok felé biccentettem, amiket már megcsináltam. Nevettünk és sokkal könnyebb volt beszélni az osztályokról és tantárgyakról, amíg a többivel végeztünk. Nem gondoltam arra, hogy ezt mindet meg kellett csinálnom. Egyébként ma több sürgős dolog volt, amiért érdemes volt aggódni. Segítettem rárakni a bélyegeket is. Féltem elmenni. -Hogy van a kezed? – kérdezte. Behajlítottam az ujjaim. -Szerintem, visszanyerem majd az épségét…. egynap. Az ajtó lent becsapódott és mindketten felnéztünk. -Ang? – szólt Ben. Próbáltam mosolyogni, de a az ajkaim remegtem. -Azt hiszem, ez a végszó, hogy távozzam. -Menned kell. Bár valószínűleg el fogja mesélni a filmet... részletesen. -Charlie azon fog tűnődni, merre vagyok. -Köszi a segítséget. -Jól éreztem magam. Nekünk megint csinálni kellene valamit majd újra. Jó volt ez a kicsi lányos idő. -Határozottan. Kopogtak a hálószoba ajtón.

-Gyere be! - mondta Angela. -Felkeltem és kinyújtóztam. -Hé, Bella! Túlélted. - Ben gyorsan üdvözölt, mielőtt leült a helyemre Angela mellé. Megnézte a munkánkat. - Szép munka! Nagyon rossz, hogy itthagytalak titeket, szerettem volna... - elcsuklott a hangja és izgatott lett. - Ang! Nem tudod mit hagytál ki! Döbbenetes volt. A végső közdelem...a koeográfia hihetetlen volt! Az egyik srác... szóval neked látnod kell, hogy tudd, miről beszélek... Angela égnek emelte tekintetét. -Látlak a suliban. – mondtam egy ideges nevetéssel. Sójatott. -Szia! Ideges voltam mikor kimentem az útra a teherautómmal, de az ucta üres volt. Az egész uton aggódó pillantásokat vetettem a tükrökben, de sosem jelent meg ezüst autó. Az autója nem volt a ház előtt sem, bár ez semmit sem jelentett. -Bella? – kérdezte Charlie és kinyiottam a bejárati ajtót. -Szia, apu. – a nappaliban a tv előtt találtam rá. -Szóval, milyen volt a napod? -Jó. – mondtam. Akár el is mondhatnék neki mindent… úgyis hamarosan hallaná azt Billy-től. Azonkívül örülne neki. – Nem volt rám szükségük a munkánál, így lementem La Push-ba. Nem volt meglepettség az arcán. Billy már beszélt vele. -Hogy van Jacob? – kérdezte Charlie, próbálva közömbös hangon tenni. -Jól. – mondtam, csak úgy lazán. -Voltál Weber-éknél? -Igen. Mi minden közleményt megcímeztünk. -Szép. – Charli szélesen mosolygott. Erősen koncentrált, tekintve, hogy meccs volt.

– Örülök, hogy a barátaiddal is töltesz egy kis időt.

-Én is. A konyhába baktattam, hogy elfoglaljam magam. Szerencsétlenségemre, Charlie már megette az ebédjét. Néhány percig álltam ott, bámultam a nap által bevilágított részt a padlón. De tudtam, hogy nem halaszhatom örökre. -Megyek, tanulok. – jelentettem ki rosszkedvűen, mikor felmentem a lépcsőn. -Szia! – szólt utánam Charlie. Ha túlélem, gondoltam magamban. Gondosan becsuktam a szobám ajtaját, mielőtt szembenéztem  szobámmal. Persze, ott volt. A falnál állt előttem, az árnyékban a nyitott ablak mellett. Az arca hideg volt és testartása feszült. Szótlanul, dühösen meredt rám. Vártam az özönre, de az nem jött. Csak folyamatosan rám nézett, lehet, mérges volt beszélni. -Hello. – mondtam végül. Az arcát mintha kőböl faragták volt. Elszámoltam százig, de változás nem volt. -öhm… szóval, még élek. – kezdtem. Egy morgás hallatszott mélyen a mellkasából, de arckifejezése nem változott. -Nem bánott. - állítottam egy vállrándítással. Megmozdult. A szemei becsukódtak és becsípte az orra hídját az ujjai között. -Bella. - suttogta. Van ötleted, milyen közel jártam ahhoz, hogy keresztezzem az utat? Felbontani a megállapodást és utánad jönni. Tudod, hogy mit jelentett volna? Ziháltam, és szemei kinyíltak. Olyan ridegek és kemények voltak, mint éjjel. -Nem tudod! - mondtam túl hangosan. Azon fáradozzam, hogy moduláljam a hangomat, hogy Charlie ne halljon, de kiabálni akartam a szavakat. - Edward, bármilyen mentséget kitalálnának a küzdelem ellen. Nem szeretnék. Sosem tudod felbontani a szabályokat! -Talán nem ők az egyetlenek, akik élveznének egy harcot. -Ne kezd… - csattantam fel. – elértél egy megállapodást…élj vele. -Ha megsebesített volna…

-Elég! – szakítottam félbe. – Ne agódj emiatt. Jacob nem veszélyes. -Bella. – forgatta szemeit. – Te nem a legjobb bíró vagy eldönteni, mi veszéles és mi nem -Tudom, de én nem aggódom Jake miatt. És te se tedd. A fogait csikorgatta. A keezeit ökölbe szorította. Még mindig a falnál állt, és utáltam az űrt közöttünk. Vettem egy mély lélegzetet és keresztülmentem a szobán. Nem mozdult, mikor átkaroltam. Az utolsó délutáni napfény melege áramlott be az ablakon, a bőre különösen jegesnek tűnt. Ő fagyosnak tűnt, ridegnek. -Sanálom, hogy nyugtalanná tettelek.- motyogtam. Sóhajtott és egy kicsit nyugodtabb lett. Karjait átfonta a derekam körül. -Az aggodalom enyhe kifejezés. – motyogta. – Hosszú nap volt. -Nem hitték, hogy tudsz erről – emlékeztettem. – Azt hitték vadászol. Az arcára néztem, a védelmező szemeire; egy pillanatig nyugtalanságot láttam bennük, de nem voltak túl sötétek. A körök alattuk mély lilák voltak. Helytelenítve ráncoltam a szemöldököm. -Mikor Alice látott téged eltünni, visszajöttem. – magyarázta. -Nem kellett volna megtenned. – Most mehetek újra el. – ráncoltam a szemöldököm. -Nem tudok várni. -Ez nevetséges. Azt hiszem, tudom miért nem lát jacobbal, de tudnod kellene… -De nem tudtam. – szakított félbe. – És nem tudod megmagyarázni, hogy téged… -Oh, de igen. – szakítottam félbe. – Ez az, amire számítok… -Nem fog újra megtörténni. -Ez igaz! Mert nem fogod túlreagálni legközelebb. -Mert nem lesz legközelebb. -Megértem, mikor el kell menned, mégha nem is tetszik… -Ez nem ugyanaz. Nem kockáztatom az életem.

-Én sem. -A vérfarkasok alkotják a kockázatot. -Nem értek egyet. -Nem tárgyalok erről, Bella. -Én sem. A kezei megint ökölbe szorultak. Éreztem a hátam mögött. Meggondolatlanul áradtak belőlem a szavak. -Ez tényleg csak az én biztosnságom miatt van? -Mire gondolsz? – kérdezte. -Te nem vagy.. – Angela ötlete, most ostobábbnak tűntek, mint valaha. Nehéz volt befejezni a mondatot. – Szerintem, jobban tudom, mire légy féltékeny, oké? Felemelte szemöldökét. -Mire? -Légy komoly. -Az könnyű… Nincs semmi humoros ebben. Aszemöldököm ráncoltam. -Vagy… valaki mással együtt? Néhány vámpír-és-vérfarkas-mindig-ellenségek? Ez csak tesztoszteronnal túlfűtött… - bámult. – Ez csak miattad van. Minden amit, teszek, az a biztosnásodért van. A fekete tűz a szemében hihetetlenül kételkedett. -„ Rendben.” – sóhajtottam. –„ Elhiszem ezt. De azt akarom , hogy tudj valamit – ha ez eljön, akkor ez az egész ellenségeskedés ostobaság. Kint vagyok. Én egy semleges ország vagyok. Én vagyok Svájc. Megtagadom, hogy mitikus lények közötti területi viták befolyásoljanak. Jacob családtag. Te...  nos, nem éppen a szerelem vagy az életemben, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig szerethetlek az éltemnél. A szerelem a létezésem.  Nem érdekel, hogy ki vérfarkas és ki vámpír. Ha Angela átváltozik boszorkánnyá, akkor ő is élvezheti a partit.

Összeszűkített szemekkel bámult rám csendesen. -„ Svájc.” – ismételtem megint hangsúlyosan. Rosszallóan rám tekintett, majd sóhajtott. –„ Bella … „- kezdte. de szünetet tartott, és az felhúzta az orrát az undortól. -„ Most mi lesz?” -„ Nos … ne sértődj meg, de olyan szagod van, mint egy kutyának.”- mondta. Aztán csibészesen mosolygott, és tudtam, hogy vége a veszekedésnek. Egyelőre. Edward pótolta az elszalasztott vadászatot, és így péntek este elment Jasper-rel, Emmett-tel és Carlisle-lal , hogy néhány  fenn maradt hegyi oroszlán problémát megoldjon Észak- Kaliforniában. Nem szültetett megállapodás a vérfarkas kérdésben, de nem éreztem bűnösnek magamat, hogy hívom Jake-t – rövid lehetőségem nyílt miközben Edward hazavitte a Volvo-t, mielőtt visszamászott az ablakomon keresztül  --- hogy megengedjem neki, hogy következő szombaton újra átjöjjön. Nem volt titok ekörül. Edward tudta,hogy hogyan éreztem. És ha megint elrontotta volna a teherautómat, akkor Jacob elvitt volna engem. Forks semleges volt, csakúgy mint Svájc – akárcsak én. Úgyhogy ahogy végeztem a munkával csütörtökön és Alice várt rám a Volvo mellett Edward helyett,először nem volt ez gyanús nekem. Az utas ajtó nyitva volt, és a zene, amit nem ismertem fel, rázta az egész kocsit, ahogy a basszus szólt. -„ Szia, Alice.” –kiáltottam át a dübörgést, ahogy bemásztam. –„ Hol van a bátyád? „ Végig énekelte a dalt, a hangja egy oktávval magasabb hangom mint a dallam, bonyolult harmóniával átszőve. Bólintott, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet ahogy a zenére koncentrált. Becsuktam az ajtót és a kezeimet a füleimre tettem. Elvigyorodott, és letekerte a hangerőt, míg nem volt több, mint háttérzaj. Aztán lenyomta a zárakat és ugyanabban a pillanatban gázt adott.

-„ Mi folyik itt?” – kérdeztem. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. –„ Hol van Edward?” Vállat vont. –„ Korán távoztak.” -„ Oh.” -  Próbáltam irányítani az abszurd csalódást. Ha korán távozott, az azt jelentette, hogy korábban fog visszajönni, emlékeztettem magamat. -„ Az összes fiú elment, és rendezünk egy pizsipartit!” – jelentette trillázó, éneklő hangon. -„ Egy pizsipartit?” – ismételtem, a gyanú végül eltűnt. -„ Nem vagy izgatott?”- kiabálta. Egy hosszú percen keresztül találkoztam a megelevenedett tekintetével. -„ Elrabolsz engem, ugye?” Nevetett és bólintott. –„ Szombatig. Esme tisztázta Charlie-val,  két éjszakára velem maradsz, és én foglak holnap elvinni és hozni az iskolából.” Az arcomat az ablak felé fordítottam, és csikorogtak a fogaim. -„ Sajnálom”- mondta Alice , legkevésbé sem hangzott bűnbánóan. –„ Kifizetet engem.” -„Hogyan?”- sziszegetem a fogaimon keresztül. -„ A Porsche. Pontosan olyan, mint amilyet Olaszországban loptam.”- boldogan sóhajtott. –„ Nem gondoltam, hogy Forks körül fogok hajtani, de ha szeretnéd, megnézhetjük, hogy milyen hosszú az út innen L.A.-ig . Fogadok, hogy éjfélre visszaérnék. Vettem egy mély lélegzetet. –„ Azt hiszem, kihagyom.”- sóhajtottam, miközben elnyomtam egy borzongást. Kanyarogtunk, mindig túl gyorsan, a hosszú út irányában. Alice a leparkolt garázsban, és én gyorsan megvizsgáltam az autókat. Emmett nagy dzsipje és Rosalie piros kabrioletje között ragyogó kanárisárga Porsche volt.

Alice kecsesen kiugrott és ment , hogy megsimogassa kezével a megvesztegetése tárgyát hosszában. Csinos, úgye? -„A csinosság csúcs.”- morogtam, hitetlenkedve. -„  Ezt adta neked, hogy két napig túszként tarts. Alice pofát vágott. Egy másodperccel  később, felfogtam és rémülten ziháltam. -„Ez lesz minden alkalommal, amikor ő elmegy,ugye? „ Bólintott. Becsaptam az ajtót és a ház irányába dobogtam. Odatáncolt hozzám, bűntudatot nem érzően. -„Alice, nem gondolod, hogy ezt kicsit kontrollálnod kellene? Csak egy icipicit elmebeteg, talán? -„ Nem igazán.” - Szimatolt. -„ Nem úgy tűnik, hogy megérted, hogy egy fiatal vérfarkas milyen veszélyes lehet. Különösen, amikor nem látom őket. Edwardnak nincsen módja, hogy tudja, hogy biztonságban vagy. Nem kellene ennyire vakmerőnek lenned. A hangom savanyú lett. –„ Igen, mert egy vámpír pizsiparty a biztonságos, tudatos viselkedés csúcsa. Alice nevetett. -„ Adok egy pedikűrt és mindent. „-  ígérte. Nem volt olyan rossz, kivéve azt a tényt, hogy ezt nekem fogják felróni. Esme hozott olasz kaját ----jó anyag, a legjobb Port Angeles-ben --- és Alice a kedvenc filmjeimmel készült. Még Rosalie is ott volt, csendben a háttérben. Alice ragaszkodott a pedikűrhöz, és azon töprengtem, hogy kidolgozott-e egy listát— talán valami, amit ő összeállítana az általa nézett rossz helyzetkomikumokból . -„ Milyen sokáig akarsz fennmaradni?”- megkérdezte, amikor a lábkörmeim vérvörösen csillogtak. A lelkesedése a hangulatomtól érintetlen maradt. -„ Nem akarok fennmaradni. Holnap nekünk iskola van.”

Alice biggyesztette az ajkát. -„Hol fogok egyáltalán aludni?”- a szemeimmel a kanapét mértem. Egy kicsit rövid volt. –„ Nem tudnál megfigyelés alatt tartani a saját házamban?” -„Milyen egy pizsiparti lenne az?” – Alice elkeseredésében rázta a fejét. –„Edward szobájában alszol.” Sóhajtottam. Az ő feketebőr kanapéja hosszabb volt ,mint ez. Igazából, az arany szőnyeg a szobájában valószínűleg elég vastag volt ahhoz, hogy a padló fele annyira se lenn rosszabb bármelyiknél. -„ Visszamehetek a helyemre, hogy a saját dolgaimhoz hozzáférjek, legalább? Vigyorgott. –„ Már gondoskodtam róla.” -„Megengeded, hogy használjam a telefonodat?” -„ Charlie tudja, hogy hol vagy.” -„ Nem Charlie-t készültem hívni.” –rosszallóan néztem. –„ Nyilvánvalóan ,van néhány tervem,amit törölnöm kell.” -„Oh.”- tanakodott.-„ Nem vagyok ebben biztos.” -„ Alice! ”- hangosan siránkoztam.-„ Gyerünk!” -„Rendben, rendben”- mondta, mialatt kiröpült a szobából. Fél másodperc alatt visszajött, mobillal a kezében. -„ Nem kifejezetten tiltotta ezt…” – morogta magában, mialatt átadta azt nekem. Tárcsáztam Jacob számát, remélve , hogy ma este nem fut kint a barátaival. Szerencsém volt – Jacob volt az, aki felvette. -„ Hallo?”­-„ Hé, Jake. Én vagyok.”- Alice egy másodpercen keresztül kifejezéstelen szemekkel nézett engem, mielőtt megfordult és elment leülni Rosalie és Esme közé a kanapéra. -„ Szia, Bella”- mondta ,hirtelen óvatosan.-„ Mi újság?” -„ Semmi jó.Nem tudok átmenni szombaton végül is.”­

Egy percig csend volt.-„ Hülye vérszopók.” Motyogta végül. –„ Azt hittem ,elment. Akkor sem lehet életed, amikor elmegy? Vagy bezár téged egy koporsóba?” Nevettem.

-„Nem gondolom azt, hogy ez vicces.” -„ Csak azért evetek, mert zárkózott vagy.”- mondtam neki.- „ De szombaton itt lesz,  úgyhogy ez nem számít.” -„ Nem Forks-ban fog enni, ezután?”- Jacob csípősen kérdezte, -„ Nem.”- Nem engedhetem meg magamnak, hogy felbosszantson. Nem voltam olyan messze attól, hogy olyan mérges legyek, mint amilyen ő volt. –„ Korán távozott.” -„ Oh. Nos, hé, gyere át most, akkor.”- mondta hirtelen lelkesedéssel. –„ Nincs olyan késő. Vagy én fogok elmenni Charlie-hoz.” -„ Szeretném. Nem Charlie-nál vagyok „- mondtam savanyúan. –„ Fogva tartott rab vagyok.” Elhallgatott, mintha elsüllyedt volna, aztán morgott. –„  Elmegyünk és elhozunk „ – ígérte lapos hangon, automatikusan többes számban. A hideg végigfutott a gerincemen, de egy világos és beugrató hangon válaszoltam. –„ Csábító. Megkínoztak – Alice kifestette a lábujjkörmeimet. „ -„ Komolyan mondom.”­-„ Ne tedd. Ők csak próbálnak biztonságban tartani engem.”-Megint morgott. -„ Tudom, hogy hülyeség, de a szívük a helyén van.”­-„ A szívük! „- gúnyolódott. -„ Sajnálom a szombatot.”- kértem bocsánatot. –„ Megyek aludni” – a kanapé, kijavítottam szellemileg – „ de hamarosan megint hívni foglak.” -„ Biztos vagy, hogy bérbe fognak adni? „- kérdezte egy csípős hangon.

-„ Nem teljesen.” – sóhajtottam. –„Viszlát, Jake.” -„ Viszlát.” Alice hirtelen mellettem állt. A telefon felé nyúlt, de én már tárcsáztam. Látta a számot. -„ Nem hiszem, hogy nála van a telefonja”- mondta. -„ Üzenetet hagyok” Négyszer csengett, aztán sípolt. Nem volt válasz. -„ Bajban vagy, „ -mondtam lassan, hangsúlyozva a szavakat. –„Hatalmas bajban.”- Mérges grizli medvék megszelídülnek attól, ami itthon vár rád.” Lecsaptam a telefont és odaadtam a kezébe. –„ Végeztem.”. Alice vigyorgott-„ Vicces ez a túsz dolog.” -„Most megyek aludni”- jelentettem ki miközben a lépcsők felé tartottam. Alice végig nézte. -„Alice,”- sóhajtottam. –„Nem fogok kisettenkedni. Tudnád, ha terveznék valamit, és elkapnál, ha megpróbálnám.” -„Én csak megmutatom, hol vannak a dolgaid- „mondta ártatlanul. Edward szobája az utolsó a harmadik emeleti folyosón, nehéz elhibázni, még akkor is, ha a hatalmas ház kevésbé ismerős. De amikor felkapcsoltam a villanyt, zavaromban megálltam. Rossz ajtót választottam? Alice kuncogott. Ez ugyanaz a szoba volt, hamar rájöttem, csak a bútorokat átrendezték.  A kanapé az északi falhoz volt tolva és óriási polcokra tették a cd-ket --- a hatalmas ágya dominált a szoba közepén. Az üveg a déli falon visszatükrözi a termet mint egy tükör, duplának látszik és ez rossz. Összeillet. Az ágytakaró fakó arany volt, világosabb mint a falak, a gerendák feketék. Kovácsolt vasból készült és komplikált motívummal. Faragott fém rózsák

tekeredtek fel  magasba és rácsos rész alakult ki ez miatt. A pizsamám az ágy szélén volt, a piperecikkes táskám az egyik oldalon. -„Mi a pokol ez? „ -  Hadartam. -„ Nem gondolod komolyan , hogy engedi , hogy a kanapén aludj ,ugye?” Motyogtam értelmetlenül, majd odalopakodtam , hogy lekapjam a dolgaimat az ágyról. -„ Magadra hagylak” – nevetett Alice. –„ Reggel találkozunk.” Később fogat mostam és átöltöztem. Megragadtam egy puffadt tollpárnát  az ágyról és lehúztam az arany takarót a kanapéról. Tudtam, h ostoba voltam, de nem érdekelt. Porschék csúszópénzekként és extra méretű ágyak olyan házakban, ahol senki aludt, -- túl zavaró volt. Feloltottam a lámpát és összegömbölyödtem a kanapén, csodálkozta, hogy túl bosszús vagyok, hogy aludjak. A sötétben az üvegfal már nem volt egy fekete tükör, ami megduplázza a szobát. A hold fénye fényesítette a felhőket az ablakon kívül. Ahogy a szemeim alkalmazkodtak, láttam a szétáradt izzást, ami kihangsúlyozta a fák tetejét és megcsillant a folyó egy kis szelete. Néztem az ezüst fényt és vártam, h a szemeim becsukódjanak. Finoman kopogtak az ajtón. -„ Mi  az, Alice?”- sziszegtem. Védelemben voltam, elképzeltem mulatságát, amint meglátja az összetákolt ágyamat. -„ Én vagyok”- mondta lágyan Rosalie, kinyitva az ajtót eléggé, hogy láthassam, ahogy az ezüst izzás megérinti az ő tökéletes arcát . –„ Bejöhetek?”

7. Boldogtalan befejezés Rosalie tétovázik az ajtóban,  lélegzetelállító arca bizonytalan.

-  „Természetesen . „  válaszoltam, a hangom egy oktávval magasabb volt meglepetésemben. „Gyere be.”

Felültem ,miközben a kanapé végéhez csúsztam ,hogy helyet csináljak. A gyomrom görcsbe rándult az idegességtől,hogy  egy Cullen , aki nem kedvelt engem, csendesen mozgott ,hogy a felszabadult helyen  leüljön . Megpróbáltam kitalálni egy indokot ,hogy miért akarna látni engem, de az elmém üres  volt  ezen a ponton. -„Van kifogásod  az ellen, hogy néhány percen keresztül beszélj velem? „­kérdezte.  -„Nem ébresztettelek fel téged vagy bármi, vagy igen? „  A szemei elmozdultak a vetetlen ágyra majd újra  a kanapémra nézett. -„Nem,  ébren voltam. Persze ,beszélhetünk. „ Azon töprengtem, hogy ő is olyan tisztán hallja a riadtságot a hangomban , mint én . Könnyedén nevetett, és ez úgy hangzott, mint a harangok kórusa. -„Annyira ritkán hagy Téged egyedül „-  mondta. –„Megállapítottam, hogy a lehető legtöbbet kellene kihoznom ebből az alkalomból.” Mit akarhat mondani, amit nem mondhat Edward előtt? A kezeimet összefontam a paplan széle körül. -„Ne gondold azt, hogy iszonyúan meg akarlak akadályozni „ - mondta Rosalie, a hangja finom és majdnem védekező. A kezeit összekulcsolta az ölében és lenézett rájuk, ahogy beszélt. -„Biztos vagyok benne, hogy a múltban elégszermegsebeztem az érzéseidet, és nem akarom megint ezt tenni. -„Ne aggódj emiatt, Rosalie. Az érzéseim nagyszerűek. Mi az?” Megint nevetett miközben furcsamód zavartnak hangzott. -„Megpróbálni elmondani neked, hogy miért gondolom azt, hogy neked embernek kellene maradnod — miért  maradnék ember, ha a helyedben lennék.” -„Oh” A hangom megdöbbent hangjára mosolygott, azután sóhajtott.

-„Edward valaha elmondta neked, hogy mi vezetett ehhez? „ - kérdezte ,miközben

a dicsőséges halhatatlan testére gesztikulált.

 Lassan bólintottam,egyszer csak ,komoran. -„Azt mondta, hogy ez közel volt ahhoz, ami majdnem történt velem Port Angelesben töltött idő alatt, csak senki nem volt ott ,hogy vigyázzon Rád”­megborzongtam az emléktől. -„Valóban ez minden ,amit elmondott Neked? „- kérdezte. ”Igen.” –mondtam, hangomban üres zavarral .-„Több volt?” Felnézett Rám és mosolygott,ez egy szigorú ,elkeseredett—de mindazonáltal kábító —arckifejezés volt. -„Igen.”- mondta. -„Több volt.” Vártam, miközben kibámult az ablakon. Úgy tűnt próbálja megnyugtatni magát. -„ Szeretnéd hallani a történetemet ,Bella? Ennek nincsen boldog befejezése—de a minek volt,nem?.Ha boldog befejezésünk lenne, akkor most mi mind sírkövek  alatt lennénk. „ Bólintottam, bár engem megijesztett az él a hangjában. -„A tiednél különbözőbb világban éltem,Bella. Az emberi világom egy sokkal egyszerűbb hely volt. Ez 1933 volt. Én tizennyolc éves voltam, és  szép voltam. Az életem tökéletes volt.” Az ablakon keresztül bámulta az ezüstfelhőket, a kifejezése messze távol járt. -„A szüleim teljesen középosztálybeliek voltak. Az apámnak stabil állása volt egy bankban, most jövök rá, hogy ő önelégült volt azért — inkább tehetségért és nehéz munkáért adott jutalomként látta a jólétét ,inkább mintsem elismerje a szerencse hozta. Akkor természetesnek tartottam az egészet; az otthonomban, mintha a nagy depresszió csak zavaró pletyka volt. Természetesen láttam, hogy a szegény emberek, akik nem voltak szerencsések .Az apám hagyta rám ezt a benyomást, ezek okozták a bajainkat.”

-„Az anyám dolga volt,hogy tartsa a házat- és engem és két öcsémet – makulátlanul rendben. Nyilvánvaló volt, hogy nekem van elsőbbségem és én vagyok a kedvence. Nem teljesen értettem akkor,de mindig határozatlanul a tudatában voltam annak, hogy a szüleim nem voltak elégedettek azzal, amijük nekik volt,még akkor is ha ez több volt mint a legtöbb. Többet akartak. Nekik társadalmi törekvéseik voltak— szociális törtetők, gondolom így hívhatnád őket. A szépségem olyan volt, mint egy ajándék számukra. Annyira sokkal több lehetőséget  láttak ebben mint én.” -„ Nem voltak elégedettek, de én az voltam. Felvillanyoztak engem , hogy Rosalie Hale legyek. Örömöt okozott, hogy a férfi szemek néztek bárhová is mentem,mikor tizenkét éves lettem. Elragadtatott, hogy a barátnőim irigykedve sóhajtottak, amikor megérintették  a hajamat. Boldog voltam, mert az anyám büszke volt rám és hogy apám szívesen vásárolt nekem csinos ruhákat.” -" Tudtam, hogy mit akartam az életben, de nem láttam esélyt,h pontosan megkapja amit akarok. Azt akartam, hogy szeressenek ,hogy imádjanak. Azt akartam, hogy legyen egy hatalmas, virágos esküvőm, ahol mindenki a városban engem nézne, ahogy lesétálok a folyosón az apám oldalán és azt gondolom, hogy én voltam az a legszebb dolog, amit valaha láttak. A csodálat olyan volt, mint levegő nekem, Bella. Ostoba és sekély voltam, de elégedett voltam.” - Mosolygott, mulatatta saját értékelése.”

-„A szüleim hatása olyan volt, hogy szintén akartam az élet fontos dolgait. Akartam egy nagy házat, olyan elegáns berendezéssel, amit valaki más tisztítana, és egy olyan modern konyhát, ahol valaki más főzne. Mint mondtam, felszínes. Fiatal és igen felszínes. És nem láttam okot, amiért ne kapnám meg ezeket a dolgokat.”

-„Volt néhány jelentőségteljesebb dolog amit akartam. Egy dolgot különösen. A legközelibb barátom  egy lány,  akit Verának hívták. Fiatalon megházasodott, csak tizenhét volt. Összeházasodott egy olyan emberrel, akit a szüleim számomra soha nem vettek volna figyelembe -- egy asztalos. Egy évvel később született neki egy fia, egy szép fiúcska gödröcskékkel és göndör fekete hajjal. Ez volt az első alkalom, amikor valaha igazán féltékeny voltam  bárki másra egész életemben.”

Kifürkészhetetlen szemekkel nézett rám. –„Ez egy különböző idő volt. Én annyi idős voltam mint Te most, de készen álltam az egészre. Vágyódtam a saját kicsi babám után. Akartam a saját házamat és egy olyan férjet, aki megcsókol,amikor munkából hazaért  —akárcsak Verát. Azonban egy nagyon különböző  fajta házra gondoltam… „

Nehéz  volt elképzelnem azt a világot, amit Rosalie már ismert. A története a történelemnél többet szólaltatott meg mint egy tündérmese. Egy csekély megdöbbenéssel, rájöttem, hogy ez nagyon közeli volt ahhoz a világhoz , amit Edward tapasztalt, amikor ő ember volt, a világ ,amiben  felnőtt. pillanatra — ha a világomat nézzük , olyan érthetetlen Edwardnak, mint  Rosalie-é nekem?

Rosalie felsóhajtott, és amikor ismét beszélt ,a hangja más volt, a vágyakozással teli.

-„Rochesterben egy királyi család élt a , King család, gúnyosan elég. Royce Kingé volt a bank,ahol apám dolgozott,és közel az egyelten profitot hozó vállalkozás a városban. Az ahogy a fia, második Royce King”- belekavarodott a nevébe, -  látott először. Átment a bankba és kapott egy felügyelői posztot. Kettő nappal később az anyukám elfejeltette odaadni apámnak az ebédjét. Emlékszem megzavarodott ,mikor meglátta,h a fehér organzában vagyok és felkötött hajjal rohanok át a bankhoz.” -  Rosalie humor nélkül nevetett.

-„Nem vettem észre,h Royce furcsán nézett. Mindenki engem figyelt. De azon az éjszakán jöttek először a rózsák. Minden este úgy udvarlt nekem,hogy  küldött egy csokor rózsát. A szobám mindig tele volt rózsákkal. Eljött  az a pont ,amikor rózsa illatát éreztem ,mikor elhagytam a házat.”

-„Royce is csinos volt. Világosabb haja volt mint az enyém,és halványkék szeme. Azt mondta,h az szemeim olyanok mint az ibolyák. Aztán kezdtek megjelenni az ibolyák a rózsák mellett.”

-„ A szüleim belegyeztek- enyhén szólva. Ez volt minden ,amiről álmodtam. És amiről Royce is álmodott. Tündérmesék hercege eljött, hogy hercegnője legyek. Minden amit akartam, az megvan,és több is,mint ahogy elképzeltem, elvártam. Jegyesek voltunk azelőtt, hogy ismertem volna  kettő hónapja.”

-„Nem töltöttünk sok időt kettesben. Royce azt mondta,hogy felelőssége van a munkájában és mikor együtt vagyunk szereti,h megnéznek minket az emberek, ahogy a kezét fogom. Ezt én is szerettem. Volt sok party,tánc,és gyönyörű ruhák. Amikor a King voltál,minden ajtó nyitva állt előtted,minden piros szőnyeg eléd van terítve.”

-„Nem volt hosszú eljegyzés. A tervek pazar esküvő körül forogtak. Minden úgy történt , ahogy elterveztem. Tökéletesen boldog voltam. Amikor Verát hívtam, nem éreztem féltékenységet. Elképzeltem a szőke hajú gyerekeket, ahogy a King-birtok óriási pázsitján játszanak és sajnáltam őt.”

Rosalie abbahagyta hirtelen,összeszorította a fogait. Ez észhez térített,a történetével kapcsolatban, ráébredtem,hogy  a horror nincs messze. Nem volt boldog befejezése ahogy ő megígérte. Csodálkoztam, hogy ez az, ami miatt olyan sok keserűség van benne--- mert neki megvolt mindene amit akart,mikor a normális emberi élete kettétört.

-„Veránál voltam azon az éjszakán”- Rosalie suttogott. Az arca sima volt, mint a márvány és kemény. -„A kis Henry igazán imádni való volt, minden mosoly és gödröcske volt — éppen felült egyedül. Vera kikísért az ajtóig, amikor távoztam, a babája a karjaiban és a férje a lány oldalán, aki átkarolta a derekát. Arcon csókolta, amikor azt gondolta, hogy nem figyelek. Ez zavart engem. Amikor Royce megcsókolt engem, nem éppen ugyanaz volt — nem annyira édes valahogy …. Félretettem ezt a gondolatot. Royce volt a hercegem. Egy nap királyné leszek.”

Nehéz volt megmondani a holdfényben, de ez úgy nézett ki, mintha a csont fehér arca sápadtabb lett volna.

-„Sötét volt az utcákon,  a lámpák már égtek. Nem voltam tisztában vele, hogy milyen késő volt.” Tovább suttogott majdnem hallhatóan. – „ Hideg volt,túl. Nagyon hideg késő  áprilishoz képest. Az esküvő csak egy hét távolságra volt, és aggódtam az időjárás miatt, ahogy siettem haza — erre világosan tud emlékszem. Minden részletre emlékszem arról az éjszakáról. Annyira keményen kapaszkodtam ebben…. a kezdetben. Nem gondoltam semmi másra. És így emlékszem erre, amikor annyira sok kellemes memória enyészett el teljesen ….”

Sóhajtott, és elkezdett megint suttogni. –„Igen, aggódtam az időjárás miatt. . . . Nem akartam azt, hogy bent az esküvőt bent  kelljen tartani…”

-„Csak néhány utcára voltam a házunktól, mikor hallottam őket. Egy férfi csoport a törött utcai lámpa alatt, túl hangosan nevetettek. Ittak. Fel akartam hívni apát, hogy haza kísérjen,de az út túl rövid volt, így buta ötletnek tűnt. És akkor a nevemet mondta egyikük.

-„Rose” - ordította,és a többiek hülyén nevettek.

-„Aztán hirtelen megláttam,hogy a részegek milyen jól öltözöttek voltak. Rocye volt és pár barátja,gazdag emberek fiai.”

 -„ Itt az Rose-m!” – Royce kiabált, miközben velük nevetett, hülyeként hangzott. ­„ Késtél. Fázunk. Sokáig várattál minket.”

-„Sosem láttam korábban őt inni. Egy pohárköszöntő egy partyn. Azt mondta nekem, hogy nem szereti a pezsgőt Nem jöttem rá, hogy jobban szerett valami sokkal erősebbet.”

-„Volt egy új barátja, — egy barát barátja, Atlantából jött.”

-„Mit mondtam neked, John „- Royce hangosan kiabált, miközben megragadta a karomat és közelebb húzott engem. -„ Ő nem csinosabb, mint a Georgiai őszibarackjaid közül mindegyik?.

Az ember, aki John hívtak, sötét hajú és napbarnított volt. Úgy megvizsgált engem ,mintha én egy olyan ló volnék , amit venne.